1914 májusát írjuk, Tisza István gróf másodjára szolgál miniszterelnökként, a trónon pedig még Ferenc Jóska ül, a boldog békeidők utolsó hetei. Ebben az időben a világ akkor talán két legjobb alakulata, a skót bajnok és kupagyőztes Celtic, illetve az angol FA Kupa címvédő Burnley túrázott a kontinensen, és a sors úgy hozta, hogy túrájuk végén egy időben értek Budapestre.

Egy héten belül mindkét társaság megmérkőzött az ezüstérmes FTC-vel: a Celtic elleni meccs 1-1-es döntetlent, a Burnley elleni pedig 3-1-es Fradi-sikert hozott - ez utóbbi találkozó többek között arról maradt emlékezetes, hogy Langfelder játékvezető kiállította az angol partjelzőt, miután az zászlóját földhöz vágva tudatta kollégájával, hogy neheztel rá, amiért nem vette figyelembe ítéletét. (A képen a Burnley csapata veszi át az FA kupát a Liverpool ellen 1-0-ra megnyert döntő után.)

A meccsek utáni héten a helyi futballbarátok a franzstadtiakkal karöltve úgy döntöttek, a pesti közönségnek azzal kedveskednek, hogy leszerveznek egy mérkőzést a két szupercsapat között az Üllői úti pályára - bár, ahogyan azt látni fogjuk, a szervezés ekkor még nem közelítette meg a profi futballban megszokott színvonalat, de természetesen ez is hozzátartozott azokhoz a vonásokhoz, amitől olyan bájos a későbbi szemlélő számára a labdarúgás hőskora.

Ki is írták a mérkőzést az akkori Magyar Hírlap által felajánlott világítótorony alakú kupáért, mely egyszerűen "Budapest Kupa" néven vonulhatott volna be a két csapat történetébe, ha minden simán megy, de ez nem egészen így történt. A mérkőzés előtt a szervezők még azt a bakit is elkövették, hogy a skót csapatot elfelejtették időben értesíteni a mérkőzésről, így nekik az utolsó pillanatban kellett átszervezniük ütemtervüket, hogy besúvaszthassák a meccset, mielőtt indulnának tovább.

Tízezer néző váltott jegyet az összecsapásra - a befolyt összeget karitatív célokra fordították -, melyen a kelták Shaw - McGregor, Dodds - Young, Johnstone, McMaster - McAtee, Gallagher, McColl, McMenemy, Browning összeállításban léptek pályára (az angolok felállását sajnos nem találtuk meg), hogy a szokatlan meleg és a rossz talaj ellenére dominálják az első félidőt sőt, a 20. percben Jimmy McMenemy, a Napóleonnak becézett összekötő tizenegyesgóljával meg is szerezzék a vezetést. A Burnley persze összeszedte magát a szünetben, és a küzdelmes, durvaságokkal és kakaskodásokkal tarkított második félidőben Jim Young kezezése után, szintén büntetőből, sikerült egyenlíteniük. A Celtic jobban játszott, több helyzetet alakított ki, de végül az angol küzdőszellem megérdemelt egyenlítést hozott.

Hosszabbításra ekkor nem került sor - állítólag a Celtic utasította el ezt a lehetőséget. A felek abban állapodtak meg a rendezőkkel, hogy az újrajátszás Britanniában lesz, a győztes pedig postai úton kapja meg a kupát. A Burnley pénzfeldobással megnyerte a visszavágó rendezésének jogát.

A Shrácok 1914. szeptember 1-én, már a háború kitörése után, utaztak el Északnyugat-Angliába, hogy ismét megmérkőzzenek a magyar fővárosban maradt trófeáért. A Turf Mooron kb. tízezer szurkoló előtt, szép napsütésben ugyanaz a Celtic állt ki a Burnley ellen, és ismét jobb volt ellenfelénél, de az első játékrészben egyik fél sem tudott a kapuba találni.

A második félidő nem indult a legjobban a vendégek számára, ugyanis emberhátrányba kerültek, miután fedezetük, Peter Johnstone sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot - ekkor ugye még nem volt csere. Ennek ellenére az 58. percben a center, Jimmy McColl megszerezte a vezetést, majd a jobbösszekötő, Patsy Gallagher húsz perccel a vége előtt újabb dugót ért el a zöld-fehérek számára. A Burnleynek ezt követően már csak a szépítésre volt ereje, és ez is egy kezezés utáni tizenegyes formájában történt a 80. percben - Joe Dodds, a korszak egyik legnagyobb balhátvéde volt a vétkes.

A Celtic megérdemelten szerezte meg a győzelmet, stílusos támadó focijukat az ellenfél játékosai és szurkolói is tapssal jutalmazták a lefújást követően. A jegyekből befolyt bevételek egy részét ezúttal is budapesti jótékonysági szervezetek kapták, de a kiérdemelt kupa nem érkezett meg Glasgow-ba, ugyanis a világháború kitörését követően értékesítették (tombola formájában), az érte befolyt összeget pedig a Vörös Kereszt támogatására fordították.

A győztes fél ezután hetvennégy évig várhatott a trófeára. A diadalmaskodó játékosok nagy részét már régen elfelejtették, amikor az FTC, Magyar Zoltán klubelnök vezetésével, a skót klub fennállásának századik évfordulóján, 1988 májusában egy impozáns kupát formázó vázával törlesztette az évszázadon átívelő tartozását.

Igaz, hogy a kupához tartozó plaketten hibásan, 0-2-es eredménnyel szerepel a döntő végeredménye, de a Celticnél büszkén őrzik az első nemzetközi kupasikerük alkalmával elhódított trófeát, amelyre a Ferencvaros Vase, illetve a Budapest Cup nevekkel szokás hivatkozni.